FEJLŐDES-TANULMANYOK 1Kritikai elméletek és elméletkritikák
Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam, Budapest, 1983
3. vydanie
ISBN 963-461-390-X
filozofia, sociológia,
500 s., maďarčina
hmotnosť: 752 g
mäkká väzba
stav: veľmi dobrý
2,90 € DAROVANÉ
*zukol* in *202*
A "gazdasági többlet” fogalma
A "gazdasági többlet" .kategóriáját a Paul Baran-i értelmezésben használja A. G. Frank. Hangsúlyozza: ezzel a kategóriával egyértelműbben lehet a fejlettség és elmaradottság keletkezését megmagyarázni, mint Marx értéktöbblet-kategóriájával. A gazdasági többletet Baran és Sweezy a következő definícióval határozták meg: "A gazdasági többlet... a társadalmi termelésnek és e termelés költségeinek a különbsége." E meghatározásból egyértelműen következik: a "gazdasági többlet" lényegében pénzügyi kategóriává sekélyesedett a termelési viszonyt kifejező értéktöbbletből. Baran lényegében azzal indokolta az "értéktöbblet" helyettesítését a "gazdasági többlettel", hogy a monopolkapitalizmusban a forgalmi és az elosztási szférában, mechanizmusában olyan jelentős változások következtek be, amelyek szükségessé teszik e kategóriának bevezetését. Nem kétséges, hogy az értéktöbblet elosztásának mechanizmusában bekövetkeztek változások mind a monopolkapitalizmusban, mind pedig az állammonopolista kapitalizmusban, de a kizsákmányolás alapvető ténye és viszonyai lényegében nem változtak meg. Éppen ezért teljes egészében egyetértek Ripp Géza tömör összegzésével: "Baran és Sweezy elvetette a tőkés termelési viszonyok lényegét, a proletariátus és a burzsoázia közti antagonizmus gyökerét föltáró értéktöbblet marxi kategóriáját, és a társadalmi tartalom szempontjából teljesen semleges "többlet" /surplus/ kifejezéssel váltotta fel." Ebben az eljárásukban /mármint Baranékéban és Frankéban is/ nemcsak szemléleti, hanem gyakori módszertani hiba is felfedezhető; olyan, amely egyszeriben megkérdőjelezi dialektikájukat, Ugyanis, ha az általános törvény, kategória ellentmond az empirikusan tapasztalható tényeknek, akkor a dialektikusan gondolkodó a közvetítő láncszemeket keresi meg, s így oldja fel ezt az ellentmondást, míg a metafizikusan gondolkodó az elméletet /az általános törvényt/ közvetlenül kívánja a szemlátomást tapasztalható dolgokhoz igazítani; s ezáltal végülis felbomlasztják azt az adott elméletet, amelynek nevében új törvényszerűségeket fedeznek fel. Az elméletnek ez a típusú meghamisítása még akkor is nyilvánvaló, ha úton-útfélen hivatkoznak tételeire.
