BENEDEK, ISTVÁN
A GYÓGYÍTÁS GYÓGYÍTÁSA
Orvosi és orvostörténeti tanulmányok
Gondolat, Budapest, 1978
edícia Benedek István munkái
ISBN 963-280-717-0
medicína klasická, publicistika,
436 s., maďarčina
hmotnosť: 461 g
tvrdá väzba, papierový prebal
stav: výborný, nepoužívaná
0,50 € PREDANÉ!
*111*
Kto bol ISTVÁN BENEDEK?
E tanulmányok arról szólnak: az orvos is ember. Látszólag magától értetődő megállapítás, szinte semmitmondó, hiszen mi más is lehetne, mint ember? Mégis ki kell mondani, mert sokszor a páciensek felejtkeznek meg róla, varázslónak, mágusnak, már-már istennek tartják — s ennek megfelelően lehetetlent, csodát várnak tőle —, vagy éppen ellenkezőleg csak a sarlatánt, a nagymenőt, az ördög egyik földi helytartóját látják benne; másfelől olykor maguk az orvosok felejtkeznek meg emberi korlátaikról vagy kötelességükről: például a nagyképűség szobrává válnak, vagy a rutinmunkában géppé alakulnak át. Csupa reális veszedelem ez, cáfolhatatlanul megvan ez is, az is meg amaz is — ezért érdemes felidézni és mindig észben tartani orvosnak s páciensnek egyaránt, hogy az orvos is csak ember. Nem több, de nem is kevesebb.
A kötet anyagának nagy része válogatás három korábbi esszé-kötetemből (Bolond világ, 1967, 1969, Lélektől lélekig, 1970, Pusztába kiáltott szó, 1974), mindháromból az orvosi vonatkozású tanulmányokat gyűjtöttem itt össze, hozzátéve néhány újabbkeletűt. A történeti rész az ókortól napjainkig tallózik az orvosi fölfedezések és szemléletek közt, néhol nagy úttörőkre, másutt nagy sarlatánokra villantva a reflektorfényt. Aszklépiosztól és Hippokratesztől Szondiig és Selyéig ... Túlságosan nagy falat ez — de hát nem az a cél vezetett, hogy szakszerű orvostörténeti áttekintést nyújtsak, hanem hogy szót ejtsek az orvoslás néhány olyan személyéről, akik valamiért megragadták az érdeklődésemet, és abban reménykedem, hogy megragadják az olvasóét is. A vitás orvosi és társadalom-egészségügyi kérdések föltevésénél pedig arra törekszem, hogy az olvasót is aktivizáljam, gondolatait — akár ellentmondás formájában is — felcsiholjam, így személy szerint is partnert találjak benne, aki állást foglal; mert — akárcsak az orvos — az olvasó is ember ...
Benedek István