TARNÓC, MÁRTONPÁZMÁNY PÉTER PRÉDIKÁCIÓI
Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1987
ISBN 963-15-3457-X
náboženská literatúra, rétorika
400 s., maďarčina
hmotnosť: 680 g
tvrdá väzba, PVC prebal
stav: výborný, nepoužívaná
1,20 € PREDANÉ
*R14*
„Maga vallja, hogy "felmelegített tintávak" ír. Tollán forró tinta csordogál, kalamárisában pedig tűz van, égi szikra, de a poklok kénköves lángja is. Füstölgő állapotban kotorja ki szavait, melyeken még érzik egy barbár élet nyersesége, s minden tő és gyök messze-messze időről regél. ö a magyar próza atyja és törvényhozója, öntudatos stílművész, aki már a XVII. század elején becsüli a művészi gondot, inti a prédikátorokat, nehogy rögtönözzenek. Mindig leírja szentbeszédeit, gyalulgatja mondatait. Elődje nincs, senki... Pázmány Péter az első, aki egy ember lüktető gondolatait ágyazza a magyar prózába. Milyen személyes és személyeskedő, milyen egyéni minden ízében. Ideges száján szinte meggyulladnak az igék. A reneszánsz fölszabadult egyéniségét érezzük, aki nem szégyenli különvalóságát. Azon a nyelven, amelyen még csak enni és inni lehetett, kérni és meghányni-vetni a családi élet történéseit, a földművelés kezdetleges műveleteit, egyszerre leheletnyi gondolatárnyalatot bűvöl elő, váratlanul hangot ad a harag, szeszély, önkívület és részvét minden rezzenésének. Nincs többé lehetetlen ezen a nyelven. Még csak néhány húrja van, de azért úgy játszik rajta, mint hangszeren. Csodát művel.”
Kosztolányi Dezső
„Pázmány... rendelkezésére minden oldalú tudás, a világ és emberi szív mély ismerete, gazdag képzelem s erős logika áll. Pázmány főképp beszédei és Kalaúz-a által, a magyar nyelvnek nem várt, előre nem látott kiképzést adott. ő az irodalomban addig uralkodott dunántúli nyelvjárás felett a tiszait érvényesítette; a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt, azt új kifejezések s a nép szájából vett szebbnél szebb és jelentős szólásformák- és közmondásokkal gazdagította, irányának pedig oly teljességet, kerekdedséget és bőség mellett is oly hathatóságot kölcsönzött, hogy méltán egy új aera szerzőjének tekintetik, ki a régibb kort befejezte, s újat kezdett meg, miáltal az értőktől »a magyar bíboros Cicerót dísznevet vívta ki magának, ő a mai könyvnyelv teremtője; kevesen tudták ezt őutána mind máig anynyi eredetiséggel és egyszersmind új színnel kezelni.”
Toldy Ferenc
