LÉKAI, LÁSZLÓ
KÉRDEZZÜK MEG A SZENTÍRÁST
(Bibliai Katekizmus)
Szent István Társulat, Budapest, 1980
ISBN 963-360-098-7
náboženská literatúra, Biblia,
90 s., maďarčina
hmotnosť: 150 g
mäkká väzba
stav: veľmi dobrý
0,70 € DAROVANÉ
*048* (kontrola 14.2.2016)
Ezt a kis könyvet Főegyházmegyei Katechetikai Bizottságunk állította össze. Mégpedig úgy, hogy leírtak vagy háromszáz olyan kérdést, amilyen megfordul a hitét már nagyjából ismerő, de sok mindenre pontosabb, megfelelőbb választ kereső és érdeklődő ember fejében.Aztán pedig elővették a több mint 1400 oldalas teljes magyar nyelvű Szentírást. Ebből keresték ki a kérdésekre a feleleteket. Jobbára csak az Újszövetséget lapozgatták, mert nálunk ez ismertebb.Így a könyvnek ez is lehetne a címa: Az ember kérdez, a Biblia válaszol. Rendje-módja is az, hogy a Könyvek Könyvhét kérdezzük meg a vallásos élet dolgairól. Ez szóljon, ez tanítson, ez imádkozzék! Mert ez a feladata, Isten akarta így.Könyvünk nem pótolja a Szentírást, sőt feltételezi használatát. Célja, hogy megerősítsen abban, amit már tudunk, és alaposan megmagyarázza, amit még nem értünk világosan.És mit ígér? Ha megtanuljuk a kérdésekre adott válaszokat - elsősorban az idézeteket -, művelt, hitét az átlagosnál sokkal jobban ismertető kereszténynek tarthatjuk magunkat. A kb. háromszáz idézet a Szentírás és a hitünk summája. Ha a tanuláson kívül elmondjuk - az ugyancsak a Bibliából vett - imákat, és megtartjuk a könyv tanácsait, "Isten embere" leszünk. Ez a feltámadt Krisztus legszebb húsvéti ajándéka számunkra.Esztergom, 1979. HúsvétDr. Lékai Lászlóbíboros, prímásesztergomi érsek